Születéskor és halálkor kapuk nyílnak. Szüléskor meghal egy kicsit a nő, ám születik egy anya. E pillanatban a beavatás útjára térhet, ám hogy mivé válik halála pillanatában, azt a megtett út dönti el. Vannak anyák, akik  nehéz és küzdelmes útjuk során megédesülnek, tömörebbé válnak a bölcsességtől és a szeretettől és esszenciává válik bennük az édes íz. Ők ÉDESANYAKÉNT halnak meg.

Álmomban Mesteremmel tengerparton jártam, s az életem nyomai rajzolódtak ki mögöttünk: két pár lábnyom a parti homokon, ahogy Ő mindig ott járt énvelem.
   De ahogy az út végén visszanéztem, itt-amott csak egy pár láb nyoma látszott, éppen ahol az életem próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

 Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz: "Amikor életem kezedbe tettem, s követődnek szegődtem Mesterem, azt ígérted, soha nem hagysz el engem, minden nap ott leszel velem.

S most visszanézve, a legnehezebb úton, legkínosabb napokon át mégsem látom szent lábad nyomát! Csak egy pár láb nyoma látszik ott az ösvényen. Elhagytál a legnagyobb ínségben?"

Mint a szeretet, a rák is átlép minden határt, átugrik minden távolságot, keresztülnyomul minden korláton, legyõz minden akadályt.Mint a szeretet , semmi elõtt nem torpan meg,mindenre kiterjed, benyomul az élet minden területére, uralja az egész életet.Így a rák nem más, mint az árnyékba süllyedt szeretet.

URAM, Te jobban tudod, mint én, hogy öregszem és egy napon öreg leszek.

Óvj meg attól a végzetes szokástól, hogy azt higgyem mindenre vonatkozóan és minden alakalommal mondanom, kell valamit. Szabadíts meg azon vágytól, hogy mindenki ügyeit nekem kell egyengetni. Kérlek, tégy engem gondossá, de nem mélabússá, segítőkésszé, de nem hatalmaskodóvá. Kár lenne nem használni azt a sok tárolt bölcsességemet, de Te Uram tudod, hogy életem végére azért szeretnék néhány barátot.

Tartsd vissza elmémet a végtelen részletek idézésétől, adj nekem szárnyakat, hogy a lényegre térjek. Fájdalmaimra és kínjaimra vonatkozóan zárd le ajkaimat. Azok fokozódnak, és ahogyan múlnak az évek élvezetesebbé válik azokról ismételten beszélni. Nem merem Tőled azt a kegyet kérni, hogy örüljek mások kínjaikról szóló történeteinek, de segíts, hogy türelemmel viseljem őket.

Nem merek javuló emlékezetet kérni Tőled, de fokozott alázatot kérek és kevesebb

kakaskodást amikor emlékezetem mások emlékezetével látszik ütközni. Kérlek, tanítsd meg azt a dicső leckét, hogy alkalom adtán tévedhetek.

Kérlek, tarts meg ésszerűen kedvesnek, nem kívánok szentté válni- néhányukkal oly nehéz együtt élni - azonban egy besavanyodott személy az ördög egyik megfigyelő tornya. Ad meg a képességet, hogy váratlan helyeken találjak jó dolgokat és nem várt embereknél talentumokat. Ad meg Uram a kegyet, hogy azt meg is mondjam nekik.                                                                                       

                                                                                                           AMEN.

Mary Elizabeth Frye: Ne jöjj el sírva síromig Ne jöjj el sírva síromig, Nem fekszem itt, nem alszom itt; Ezer fúvó szélben lakom Gyémánt vagyok fénylő havon, Érő kalászon nyári napfény, Szelíd esőcske őszi estén, Ott vagyok a reggeli csendben, A könnyed napi sietségben, Fejed fölött körző madár, Csillagfény sötét éjszakán, Nyíló virág szirma vagyok, Néma csendben nálad lakok A daloló madár vagyok, S minden neked kedves dolog... Síromnál sírva meg ne állj; Nem vagyok ott, nincs is halál.

 "Egyszer volt, hol nem volt, egy gyermek megszületni készült. Egy napon a gyermek így szólt Istenhez: -Azt beszélik, holnap leküldesz a Földre, de hogy fogok ott élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok? Isten azt válaszolta: - A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog téged, vigyázni fog rád. - De – mondta a gyermek- itt a Mennyországban nem csinálok mást csak énekelek és mosolygok. Isten így szólt: - Az angyalod minden nap énekelni fog neked, és érezni fogod az angyalod szeretetét, és boldog leszel. -És –mondta a gyermek- hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket? -Az könnyű lesz. Az angyalod meg fogja tanítani neked a legszebb, legédesebb szavakat amiket valaha is hallani fogsz. Az angyalod türelemmel és gondossággal meg fog tanítani beszélni. A gyermek felnézett az Úrra és így szólt: -Mit fogok tenni, ha veled akarok beszélni? Isten rámosolygott a gyermekre és így szólt: -Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít imádkozni. A gyermek erre azt mondta: -Úgy hallottam a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem megvédeni? Az Úr megölelte a gyermeket: -Az angyalod óvni fog téged, akkor is ha ez élete kockáztatásával jár. A gyermek szomorúan nézett: -De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged. -Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám, habár én mindig melletted leszek! Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett a földi hangokat. A gyermek sietve megkérdezte: -Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az angyalom nevét! Az Úr erre így válaszolt: -Az angyalod neve nem fontos… Egyszerűen csak így fogod hívni: ANYA!..."

Van időszak, amikor anya és gyermeke között olyan erős a lelki összhang, hogy egyetlen pillantásból, lélegzetvételből az anya tudja, gyermeke mit érez és mit gondol. Az anya nem képzeleg, az anya tud. Teljességgel és csalhatatlanul. Benső bizonyossággal teljes összhangban a gyermekkel. Ilyenkor az én határai leomlanak, hogy a lelkek közvetlenül egymással érintkezzenek. A csecsemők ebből a lélek érintéséből, ebből a simogatásból építkeznek. Aztán áldott pillanatokban ez visszafelé is működik, felnőttként. Főként az anya betegsége idején. Az egymásra hangolódás ilyenkor megható és megrendítő.

"Egy csomó minden  csak úgy megtörténik veled, keresned cem kell, betoppan az életedbe. Inkább arról van szó, hogy amikor a sors felajánl neked valamit, akkor választhatsz, hogy elfogadod-e vagy visszautasítod. De miután döntöttél, menned kell az utadon előre, és jobb, ha nem nézel vissza többet.

/Agatha Christie/

"Minden meg van írva a zajokban. Az ember múltja, jelene, jövője. Az az ember, aki képtelen hallani, az nem hallja meg az élet tanácsait, amelyet pedig minden pillanatban kapunk.  Csak aki hallja a jelen zaját, az képes biztos döntést hozni."  / Paulo Coelho/

" A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra."

/ Paulo Coelho/

" 

 Márai Sándor : A gyertyák csonkig égnek (részlet) 

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod, lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek megismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik. Ez is öregség. Mikor már tudod, hogy a pohár semmi más, csak pohár. S egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... Aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik, vagy lábaid, vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen. Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség. Valami él szívedben, egy emlék, valamilyen homályos életcél, szeretnél viszontlátni valakit, szeretnél megmondani vagy megtudni valamit, s tudod jól, hogy a pillanat majd eljön egy napon, s akkor egyszerre nem is lesz olyan végzetesen fontos megtudni az igazat, és válaszolni reá, mint ezt a várakozás évtizedeiben hitted. Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét... mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat, feltűnt neked? Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére. Nem tudnak önmagukról semmit. Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat. Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak, és igazán akarnak... Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség, és a halál. De akkor ez sem fáj már.”