Tegnap igen.Tegnap kaptam egy szivárványt, illetve kettõt. A nagyim temetésén- pontosan 12 éve- is volt szivárvány. Hát mi ez, ha nem üzenet? Az Õseink is velünk vannak és figyelemmel kísérik sorsunkat. Gyógyulásunkat.
"Mert a legfontosabb találkozásokat a lelkek elõre megbeszélik egymással,amikor a testek még nem is láták egymást." /P. C. /
Amikor felébredtem nagyon fájt.De ott voltak velem az angyalok.Legelõször mintha "A" -t láttam volna,a barátnõmet. Meg a testvérem is ott volt. Aztán visszaaltattak és délutánra szinte elmúlt a fájdalom.Jött a szobába egy fiatal lány.Jókat nevetgéltünk este, próbáltunk elterelõ gondolatokat, de én már tudom, õ még nagyon fél.Neki is egyedül kell menni...
Másnap reggel hazaengedtek. Ó, ez remek. A kis szobatársam sírt nagyon. Megölelgettem és nem tudtam mit mondani, csak hogy az angyalok rá is vigyáznak.
Sokat gondoltam rá, s már õ is túl van a mûtéten.
A kórházban nagyon egyedül lehet lenni.Itt rádöbbensz, hogy a nehéz dolgokat egyedül kell megtenni.Egyedül kell félni, egyedül kell a mûtõbe menni, a fájdalmat elviselni / s majd egyszer egyedül meghalni/ Ilyenkor jó tudni, hogy van, aki melletted van.
Pörögtek az események 7-kor, amint megérkeztem. Kórházi hálóing /nesze neked új pizsama/ borotva, kúp, szúrás a vénába, dormikum.Hopp már 10 óra, indul az infúzió és már hallom a fiúkat a kocsival.Elegánsan fellibbenek, betakargatnak és már száguldunk is a mûtõ felé. Útközben még megjegytem, hogy tiszta Dr. Haus, mert ott is mindig a pafont mutatják, ha valakit tolnak a folyosón.Ajtó nyílik, látom a mûtõ erõs zöld színeit, miközben áttolnak a sebészetre várakozó emberek között. Ekkor még eszembe jut, hogy ide szoktuk hozni a gyerekeket...csak most ne legyen senki ismerõs. Nem tudtam szétnézni rendesen a mûtõben, mert vezényszavak tömkelege röpködött. Üljön fel, csússzon lejjebb, kössük be, kötözzük le, sapkát a fejére, csússzon méglejebb..../ mondták volna, hogy lógjak le az ágyról...egy legényke minden udvarlásnélkül megfogta a hátsóm és elhelyezett...elég agresszíven...na jó,hát nem ért rá elmagyarázni/ Készen van? Mehet? Ilyesmiket mondtak,aztán "C" már nyomta is az altatót. A második után azt hittem, engem nem sikerül elaltatni. És többre nem emlékszem.
Pedig elõtte hogy végiggondoltam, kinek mit kell még elmondanom...Hogy velem van akkor is, ha nincs mellettem, hogy köszönöm, hogy gondol rám, hogy imádkozik értem, és hogy találkozunk...biztosan
"A szerencse valójában nem más,mint hogy az ember körülnéz,hogy meglássa, hol vannak a barátai: mert az angyalok az õ szavaikon keresztül hallatják a hangjukat." / Paulo Coelho/
Minden barátomnak köszönöm hogy mellettem vagytok, köszönöm a sok sms-t, az aggódást, a féltést, az imákat.Megható ez a sok szeretet!
Mindenki mellett van valaki, aki segít ha kell, ha hívjuk, ha engedjük.Ma azt tanultam,hogy a legmagasabb hegyeket még a profik sem másszák meg egyedül.Kell segítségül pl. egy serpa. Ha kell, mindenki mellett van valaki, aki jobban ismeri az utat, a buktatókat,ösvényeket....az életbenmaradás titkát.
Találkoztam az orvossal, akinek tudásában teljesen bíznom kell.És bízom is! Nem Rajta fog múlni semmi! Õ rutinosan el fogja távolítani a kóros szöveteket.Na igen mondjuk ki...súlyos fokú intraepitelialis laphám elváltozás...in situ carcinoma.Papíron ez úgy néz ki, hogy P-4 SIL HG. Sejtecskék. Valamitõl elromlottak.Kicsúsztak az irányítás alól.Nem, nem azon múlt, hogy évente jártam-e szûrésre. Jártam.Ez valami figyelmeztetés. Jobban kell figyelnem magamra. Valamit nem veszek észre, valamivel nem vagyok együtt.
Sok kérdést kell megválaszolnom.Tudnom kell, mitõl lettek azok a sejtek megváltozottak, hogy tudjam a gyógyulást.
Ma is korán ébredtem, és ma is esik az esõ! A reggelek még tiszták, újak...rengeteg gondolat elfér még ekkor. ( hogy az embernek hogy tud pörögni az agya..)
Úgy érzem magam, mint valami beavatási szertartás elõtt. Mindent el kell intézni, össze kell készülni, fel kell készülni, elhatározni, és belépni. Ott már aztán kiveszik kezedbõl az irányítást.
Egyébként tényleg...Nem is tudom...elbúcsúzzak a méhemtõl? Már úgy összenõttünk így 41 éve. Megszerettem. El kell válnunk?A spirituálisok sokat írnak a szeretetteljes elengedésrõl. Na most akkor felkészüljek erre?
Mindenképp hálát adok, mert van.Türelmesen várt, és tudom a legtökéletesebb lakosztály lenne agy baba számára. Vigyáztunk egymásra. "R" betûs hónapokban nem ültem a földre, minden évben átvizsgáltattam szakértõvel, sosem bántottam volna a falát egy mûvi vetéléssel. Tudom róla, hogy hátrahajló, s hogy nem szeret fázni és szereti a meleget. Nekem sohasem okozott fájdalmat. Én sokszor táncoltam érte.Többször megünnepeltem a Hold napján a létét. Nem kellene még így hirtelen elválnunk!
Nagyon kora van. Esik az esõ...
"Esik az esõ és elindulok " van egy ilyen Republic szám.Üzenet?
Az esõ most jó! jobban örülök ma ennek, mintha sütne a Nap.Ez most csendes.Tisztító. Megtisztító. Annyi mindentõl kellene most megszabadulni és csak belülre figyelni.Befelé gyógyítani. Az esõ csak essen...és én elindulok befelé (hú de komolynak tûnik...)
Vannak pillanatok, amikor megnyugszom.Az embernek nincs energiája örökké aggódni.Telefon erre-arra, átrendezni a napokat, teendõket.Hirtelen nem azok lesznek a legnagyobb problémák, amelyek tegnap még megoldhatatlannak tûntek. Nem érdekelnek pl. a csekkjeim, nem idegesít az o.kirándulás. Ja! És a fogyókúra sem aggaszt.
Viszont Mamikám igen. Nem tudom mit gondol, mit érez, nem mondott semmit, mikor elmondtam neki. Nem kellett volna?
Annyi áldás ért ma. Megölelt a barátnõm és azt mondta: ugye tudod, hogy melletted leszek. ( sírtam ) Egy másik, sms-t küldött, hogy a sok pozitív energia amit adtam, mostantól kamatostól kerül majd vissza (sírtam) Megint másik, hogy bármiben számíthatok rá (...) Fõninénim szemei könnyesek voltak, azt mondta azért, mert én is sírok (...) Szerinte otthon jól ki kellett volna bõgnöm magam, jöjjön csak ki a feszültség. "A ", a röntgenes barátnõm, majd bejön hozzám, mert az olyan jó ha csak 2-2 percre is benéznek az emberre.
Mennyi barátom van! Köszönöm mindenkinek,hogy mellettem vagytrok.Ma nagyon éreztem a szeretet energiáját.Biztos, hogy ezek a láthatatlan együttérzések meggyógyítanak.
Csak egy telefon volt, és minden megváltozott.
A kollégáim arca, a tekintetük.Mintha benne lenne a kérdés:mit fog most tenni? Hogy fogja feldolgozni? Mit mondjak?( én sosem tudtam hogyan kell ilyen esetben viselkedni.Zavaromban próbáltam az érzések nélküli tényekre hivatkozni.)
Megváltozott a fontossági sorrend. Nincs pl. hálóruhám, meg köntösöm.Viccesnek éreztem,hogy hirtelen hálóingért indultam a boltokba.Persze amit egy éve elképzeltem, hogy majd egyszer ha kell,ilyet szeretnék, pihe-puha anyagút, na olyan nem volt.Egy sima sötétkéket választottam.Nem értem,miért mondta az eladó, hogy nem lesz-e sötét?
